Szakítás utáni érzelmi terror
Tisztelt Doktornő!
Lassan 3 hete szakítottam a barátommal 8 és fél év után. Már nem bírtam mellette lenni, mindenért veszekedett velem, semmi nem felelt meg neki. Ő még mindig próbálkozna, hogy éljünk nyitott kapcsolatba, csak nem mennyek el tőle. Mondtam neki ha így nem működik nyitott kapcsolatban sem. Most jött el az az idő hogy elkezdet úgymond zsarolni ha nem vele leszek nem fog tovább él vagy tönkre tesz teljesen. Minden férfit ki fog írtani mellőlem. Mit tegyek? Félek hogy öngyilkos lesz. Vissza menjek hozzá?
Segítségét előre is köszönöm.
Kedves Erzsébet!
Nagyon találó címmel látta el a levelét! Ez valóban egy szakítás utáni érzelmi terrornak tűnik, írását olvasva. Nagyon nehéz ez a helyzet: friss a szakítás, az érzelmek valószínűleg rendesen kavarognak. Azért menne vissza, mert fél a férfi további lépéseitől? Vagy még mindig komoly szálak fűzik hozzá, és ehhez hozzájárul, hogy jól esik exbarátja ragaszkodása? Teljesen betelt Önnél a pohár, így mondta ki a “vége”-t? Levelében az olvasható, hogy nem érzi már ezt a kapcsolatot jól működőnek, ezért hozta meg ezt a döntést. A férfi zsarolása miatt megváltozott-e ebben a tekintetben valami? Most úgy érzi, hogy talán mégis van remény, hogy rendbe hozzák a dolgaikat? Barátja mostani viselkedése ezt sugallja?
Ha idő előtt szakítunk, amikor még nincs teljesen elegünk az egészből, nehéz tartani az álláspontunkat, erős a bizonytalanság bennünk. Gyakran a megkönnyebbülés érzése is megérkezik, ha a “megtelt pohár” után fejezünk be egy kapcsolatot. Ha komoly aggodalmat kelt Önben, hogy kárt tesz magában a volt barátja, akkor az is megoldás lehet, hogy erről a kijelentéséről értesíti a férfi barátját, rokonát, kollégáját. Végső esetben akár rá lehet hívni a mentőt is, hiszen ilyen esetekben a kompetencia már az orvosé!
Tisztelettel üdvözlöm: Szabó Mária Myrtill
2014. 12. 02.
2014. július 23. 13.43
“Tiszteletem!
A “felnőttkori utánzás” miértjére keresem a választ, jó pár éve, de még sajnos nem sikerült megfejtenem, ebben kérném a segítségét!
A testvérem barátnője már 10 éve tagja a családnak. Egyidősek vagyunk (27) és hozzátenném, hogy nem vagyunk jóban, az imént említett „probléma” miatt. Szinte mindenben rólam vesz mintát, “utánoz”, vagy hogy is fejezzem ki magam… és ezt már 10 éve.
Íme néhány gyerekesnek tűnő példa, de hát ez a valóság… Ha nekem / rajtam lesz valami új, egy hét múlva neki is. Volt már ugyanolyan hajunk, körmünk, karkötőnk, gyűrűnk, felsőnk, nadrágunk, pulcsink, cipőnk, telefonunk, óránk, táskánk, bugyink stb. Kitetováltattam a szemöldököm, ő is. Csináltatok piercinget, ő is. Ha nekem műkörmöm van, neki is. Ha leszedetem, ő is. stb.
Plusz egy ideje mintha már „versenyezne” is velem… mintha ezen kívül felül akarna múlni… ha nekem új telefonom van, utána egyből neki is. Ugyanaz a márka, ugyanaz a szín (stb.) csak egy picit jobb mint az enyém stb. Nem untatom tovább a példák sorolásával,gondolom ennyi elég lesz 
Nem értem, hogy ez mitől van? Pszichésen beteg? Ön szerint lehet vele kezdeni valamit? Ha megszüntetni nem is tudom a problémát, legalább megérteném, hogy miért van ez az állapot.
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!”
A választ megírta:
Ellenőrzött szakember
Szabó Mária Myrtill
Klinikai szakpszichológus:
Kedves Zita!
Érthető, ha nagyon elege van ebből, hiszen immár 10 éve tart, hogy saját ötleteit, megjelenését másolja le testvére barátnője! Azon sem csodálkoznék, ha komoly családi balhék törtek volna ki emiatt! Hiszen milyen csalódást szokott okozni, ha az utcán szembejön velem a kedvenc ruhám, amit nemrég nagy örömmel vásároltam magamnak, csak éppen egy másik nő viseli azt. De az Ön esetében az összes családi eseménynél azzal szembesülhet, hogy valamilyen részletben mintha tükörbe nézne, pedig csak sógornőjét látja. Én sem várnám ezeket a találkozásokat… Nagyra értékelem, tisztelem a türelmét! De vajon mennyire őszintén fejezte ki érzéseit ezidáig az illetékesnek? Kellő mértékben adott hangot a dühének, kiábrándulásának, stb., vagy csak udvariasan uralkodott az arcvonásain, és inkább nem szólt egy szót sem?
A testvére mit szól ehhez, nem segíti elő kedvese önállósulási törekvéseit? Vagy éppen ellenkezőleg: ő örül annak, hogy ez történik? Szerintem fivére sokat tehetne az ügy érdekében!
“Szinte mindenben rólam vesz mintát…” – írja levelében, ez egyébként hízelgő is lehet! Nem akárkit választunk modellnek, hanem azt, akire felnézünk, ezért szeretnénk hasonlítani rá, mert ő a példaképünk! Valószínűleg a sógornője vakon bízik az Ön megítélésében, ízlésében, és ezért nem gondolkodik el azon, hogy vajon a saját maga számára ez a felső/ ez a szín/ ez a körömlakk mennyire áll jól. Ez nagyon nagy bizalomról árulkodik! És talán nagyobb biztonságban érzi így magát a lány, hogy nem önmagát mutatja meg, hanem Ön mögé bújik egy kicsit. Feltételezem, hogy jó a kapcsolat Ön és a fivére között, talán ezért is választotta Önt az ideáljának. Azt gyanítom, hogy sógornője nagyon vágyik az elismerésre, a dicséretre. Nem gondolom, hogy pszichésen beteg, de mindannyiunknak vannak olyan személyiségrészei, készségei, amelyekben gyengébbek vagyunk. Rivalizálás esetében is állhat ugyanez a háttérben.
Kedves Zita! Kettőn áll a vásár – véleményem szerint Ön is tudna kezdeni valamit a helyzettel! Én ilyen esetben pl.
- Külön megdicsérném őt, amikor szerintem valami nagyon előnyös ruhadarabot, vagy kiegészítőt visel, és el is magyaráznám neki részletesen, hogy az miért áll jól neki – ezzel segíteném, hogy önálló útra térjen a külső megjelenést illetően;
- Őszintén elmondanám neki, hogy mennyire bosszant a viselkedése, és megkérném, hogy válaszoljon ő is egyenesen, hogy miért teszi ezt – ezzel tiszta helyzetet teremtenénk, jó kiindulási pont lehetne a megoldásra, amit szintén közösen lenne jó kitalálni;
- Kérném a fivérem segítségét, illetve megkérdezném őt, hogy miért hagyja ezt;
- Problémaelemzést végeznék, ami által jól körbejárnám a nehézség összes körülményét – ezzel új felismerésekre juthatnék;
- Kipróbálnám azt, hogy belebújok a másik bőrébe, hogy belehelyezkedve az ő nézőpontjába, milyen világot látok onnan, illetve én milyen helyzetben viselkedem/viselkednék így.
Még több válaszalternatíva is képbe jöhet, ha pontosabb, árnyaltabb információk állnak rendelkezésre. Önnek van választása, nem kell olyanba beletörődnie, amit befolyásolni is tudna!
Tisztelettel üdvözlöm: Szabó Mária Myrtill
2014. június 28. 14.35
“Segitséget szeretnék kérni. Nincs kivel megbeszéljem azt, ami velem történt. Ugy érzem összeroppantam és nincs tovább….Csak egy pár jó szó hiányzik, valaki, aki megért engem. Másfél éve megismerkedtem egy férfival.. Van párom, de ő külföldön dolgozik és évek óta elhanyagolt. A magány vitt ebbe az uj kapcsolatba. Ő nagyon szegény volt akkoriban és rosszul élt a feleségével, éppen váltak. Én gondoskodtam róla, főztem rá, segitettem amivel tudtam, pénzzel is. Én egy szépnek mondott nő vagyok, de ő egy nagyon csunya férfi. Mégis bárhová mentünk, mikor találkoztunk, számomra mindig érthetetlen módon viselkedett. Folyton udvarolt mindenkinek, játszotta a menőt és engem lealázott. Én hiába kértem, hogy viselkedjen tisztelettudóan, ő annál jobban csinálta. Rengeteget veszekedtünk, és én többször szakitottam vele. Az idő előrehaladtával kiderült, hogy impotens. Bárhogy kértem, menjünk el orvoshoz, nem volt hajlandó. Aztán egy ilyen sikertelen próbálkozás után borzasztóan megijedtem tőle, mert dührohamot kapott, lehordott engem mindennek, rángatott, teljesen megőrült….féltem tőle és már a rendőrséget akartam kihivni. Egy darabig nem találkoztunk, de aztán mégis megbocsájtottam neki. De nem lett jobb a helyzet. Elmesélte, hogy otthon folyamatosan önkielégitést végez, pornót néz és folyton kinzott a történeteivel. Már a megismerkedésünkkor éreztem, hogy valami nem stimmel nála…Az édesapja skrizofén volt. És nagyon azt hiszem mostmár, hogy ő is az. Folyton kinzott és azt hiszem, ebben lelte az örömét, ha engem szenvedni látott. Szép és csinos nő vagyok és nagyon jólelkü ember és hittem abban, hogy majd mégis megváltozik. Ragaszkodott hozzám, szeretett is talán és folyton erőszakott, hogy váljak el és éljünk együtt. Mindezek ellenére, amit velem müvelt, én szerettem és nem láttam a fától az erdőt. Senkihez nem fordulhattam a kételyeimmel, mert nincsenek közös ismerőseink, akiktől érdeklődhettem volna. Karácsonykor ugy volt, hogy összeköltözünk, én itthon bejelentettem, hogy elmegyek. Ő a találkozón zavartan viselkedett, majd közölte, hogy ő fél és mig el nem válik, addig nem meri otthagyni a házát. Gyáván elkullogott és ha a férjem akkor nem fogad vissza, az utcára kerülök. Ő ezt sem bánta volna. Ezekután már borzasztó nehezen, de mégis megbocsájtottam. Innentől már nem hittem neki és továbbra is csak fájdalmat okozott. Elvált, eladta a házát és eltünt. Ugy érzem meghalt a lelkem.Nagyon fáj az, amit hagytam, hogy velem müveljen. Nem tudom, innen, hogy tudnék felállni. Főleg ugy, hogy tudom, hogy valahol rajtam nevet. Mert beteg és ezt élvezi. Köszönöm, ha meghallgattak, talán mások tanulhatnak a példámból.”
A választ megírta:
Ellenőrzött szakember
Szabó Mária Myrtill
Klinikai szakpszichológus:
Kedves Ildikó!
Szomorú történetet írt, amelyből sugárzik az elkeseredettség. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került, de még most is nemes szándék vezérli: “talán mások tanulhatnak a példámból”. Szeretője valószínűleg egy űrt töltött be, hiszem férje távolléte és elhanyagolása magányossá tette. (Mielőtt ez kialakult, sikerült-e megosztania férjével, hogy több együttlétre, és törődésre van szüksége?) De a leveléből az derül ki, hogy ez a másfél év nem tudta azt a minőségi kapcsolatot megadni Önnek, amire vágyott, hiszen több dolog miatt is szenvedett. De mégis benne maradt a viszonyban, engedte, hogy megtehesse Önnel ezeket. Kettőn áll a vásár, egyenlő részben felelősek a történtekért. A szép és csinos Ildikó feltehetően önértékelési zavarral rendelkezik, hogy nem egy hasonszőrűt választ, és engedi, hogy megalázzák, kínozzák. Talán mind a ketten megtaláltak valami fontosat egymásban, így maradhattak ennyi ideig egymás mellett. Ha jól értem, nincsen arra sem semmilyen bizonyíték, hogy ő nevet Magán, ez az Ön gondolata, amelyet nem szabadna úgy kezelnie, mintha tény lenne! Bizonyára ezt is a keserűség teszi Önnel. Veszteség érte a férfi bizonyos viselkedésével és végső eltűnésével, és ráadásul társulhatott ehhez a házastársi krízis is, ami bizonyára bekövetkezett az Ön kilépési próbálkozása után. Ezek feldolgozása lehetne az egyik lépés. Esetleg ebben segíthetne, hogy mindkét kapcsolatát alapos elemzés alá vegye, amelynek eredményeképpen elmaradt szeretőjének elengedése kezdődhet el, és kiderülhet, hogy házasságában mennyi potenciál maradt. Teheti ezt egyedül is, de hátha talál erre egy régi, jó barátot, vagy egy újabbat, akivel mégis csak képes megosztani az igazságot – a titok mindig elszigeteli az embert másoktól. Ha hangulata tartósan rossz, és érdeklődése, tevékenységei elmaradnak a szokásostól, talán érdemes lenne szakemberhez is fordulni. (Írásából nem derül ki számomra pontosan, hogy mikor történtek a végső események.)
Tisztelettel üdvözlöm és kívánok jobbulást: Szabó Mária Myrtill
2014. május 23. 15.10
“Kedves Doktornő!
24 éves lány vagyok,nehéz gyermek ill kamaszkorral a hátam mögött.Körülbelül 6-7 évvel ezelőtt fordultam először orvoshoz,mikor is kiderült,hogy valószínűleg depresszióm van.Gyógyszert kaptam rá,majd ez egy kis idő múlva úgy tűnt szükségtelenné válik.Az elmúlt 2 évben ismételten orvoshoz kellett forduljak,megint felírta az eddig használt tablettát,eközben alvászavar is kialakult,enyhe pajzsmirigy túlműködés,és bebizonyosodott hogy tényleg depresszióm is van.Viszont az utóbbi pár hónapban figyelmes lettem valamire.A nap bármely szakában rám tör a nehéz légzés,szorongás,illetve remegés,valamint sokszor gyomor és fejfájás,és olykor sírógörcsök,kerülöm a tömeget,legyen az csupán 3-4 fő akkor is,egyedül félek elmenni boltba vagy egyéb helyekre,de nem szívesen mozdulok ki.Két héttel ezelőtt sétáltam este,a vasút mellett egy barátnőmmel, (kb 15-20 méter távolságra a sínektől) majd mikor megláttam a közeledő vonatot,rám tört az a bizonyos remegés,elkezdtem zokogni,és furán éreztem magam.Mi okozza ezeket a tüneteket?Ez mind a depresszióra utalna?Vagy előfordulhat esetleg más is?
Válaszát előre is köszönöm!”
A választ megírta:
Ellenőrzött szakember
Szabó Mária Myrtill
Klinikai szakpszichológus:
Kedves Gabriella!
Leveléből úgy tűnik, hogy depressziós tünetei az elmúlt 6-7 év alatt nem enyhültek, sőt. Az utóbbi pár hónapban megfigyelt testi szimptómáiban a depresszióhoz gyakran társuló másik probléma, a pánik kritériumai ismerhetők fel. Ezekről a kellemetlen élményekről érdemes volna mihamarabb tájékoztatnia pszichiáter szakorvosát, aki a depresszióját kezeli, hogy esetleg gyógyszeresen is segítse Önt ebben! A szakirodalom szerint a kombinált kezelések a leghatékonyabbak a gyógyulást tekintve, amikor a kliens a gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiát is igénybe vesz, amelynek során megtanulja tüneteit egyre jobban kezelni, hogy életét minél kisebb mértékben zavarják ezek. Ezen kívül fény derülhet a depresszió és a pánik kialakulásának okaira, végül pedig, feldolgozva az említett gyerekkori traumákat, lesz ereje a jelen és a jövő céljai felé fordulni! Sok sikert és jobbulást kívánok!
Tisztelettel üdvözli: Szabó Mária Myrtill
2014. május 16. 16.05
“Tisztelt Dr Úr/Nő.
Egy 22 éves férfi vagyok és kb 10-12 éves korom óta gyakori vizelési ingerreim vannak. Abban a tanévben mikor kezdődött akkor annyira rossz volt hogy a szünetekben az órát lestem hogy mikor mennyek pisilni h biztos kibírjam mert pisilés után olyan volt mintha kellene ilyenkor is volt h utaztunk és mikor kellett kibírtam . A következő években már nem volt ennyire rossz de akkor is minden szünetben elmentem és a mai napig küzködök ilyenekkel mint akkor is. Pisilés után olyan mintha még mindig kellene vagy egész nap azt érzem h pisilnem kell nem nagyon tudok szabadulni az érzéstől. Vannak napok mikor ez jobb vagy rosszabb.Az utazáskor szokott még rossz lenni. Van h indulás előtt többször elmegyek vagy közvetlen előtte kell de még így is egész úton úgy érzzem h pisilnem kell meg az figyelem mikor meg hol fogok tudni elmenni pisili. Ez is hol jobb hol rosszab. Van mikor egész nap vagyok úton nics ilyen bajom vagy ha valami úgy elteri a gondolatomat talán. Ha olyan a helyzet hogy vissza kell tartani visszabirom csak ha pisilési lehetőség van(wc közelsége megállunk) akkor szokott erősödn is vagy elszakad a cérna és muszály elmennem. Ez a munkahelyemen is rossz ahol egész nap ki be szállok a kocsiból. Voltam ezzel dokiknál egy specialistánál is voltam aztmondta h szervi bajom nincs.Talán félek h nem fogom kibírni és bepisilek? Nem tudom merre mennyek tovább vagy mit csináljak hogy meggyógyuljak főleg mert kamionozni szeretnék meg kellemetlen is. Már olyanon is gondolkoztam h bepisilek itthon hátha akkor megszűnik ez. Nem tudok rájönni mi lehet ennek a lelki oka vagy mit csináljak. Náha úgy érzem h felemészt meg ki szokott akasztani h azt érzem egész nap pisilnem kell és hiába megyek el nem szűnik meg. Válaszukat előre is köszönöm”
A választ megírta:
Ellenőrzött szakember
Szabó Mária Myrtill
Klinikai szakpszichológus:
Kedves Viktor!
Az számomra is megnyugtató, hogy az orvosi kivizsgálás alkalmával semmilyen szervi elváltozást nem találtak. Valóban ez az első kérdés ilyen esetekben, hogy kizárható-e a testi betegség. Leveléből én úgy látom, hogy ez a probléma, a vizelet-visszatartás van állandóan a figyelme központjában. Mintha mindig azt monitorozná, hogy adott pillanatban van-e, és mennyire érez pisilési ingert. Említette azt is, hogy néha, amikor egész nap úton van, előfordul, hogy nincs semmi baj, mert “valami úgy eltereli a gondolatomat talán” – írja. Véleményem szerint Ön már meg is találta a gyógyírt, csak nem alkalmazza ezt tudatosan: a figyelemelterelést! A vizeletnek a folyamatos gondolati fókuszban tartása talán megakadályozza Önt abban, hogy az élet egyéb, kisebb-nagyobb dolgaival foglalkozzon. Mintha figyelme beszűkülne erre az egy témára. Említette, hogy kamionozni szeretne – megtervezte-e már a lépéseit ezirányban? És hogy áll a magánéletével, mivel foglalja el magát a szabadidejében, udvarol-e egy leánynak, és hova jár a barátaival? Nehéz nem gondolni valamire, az Ön esetében a pisilésre. De az gyakran sikerül, hogy akarattal gondolok valami másra, ezzel a tudatomba betörő gondolatot ki tudom szorítani a fejemből! Sokszor segít ilyenkor a zene is, ha a szövegre figyelek, különösképpen ha énekelem is azt a szerzeményt. Fontos lenne azon is elgondolkodni, hogy miért éppen a vizelettel kapcsolatos a problémája, honnan jön ez. Ha nem sikerül egyedül megküzdenie ezzel, keressen fel egy pszichológus szakembert, akivel együtt a végére járhat a dolognak.
Tisztelettel üdvözli: Szabó Mária Myrtill
Kedves Érdeklődő!
Itt tud kérdezni tőlem, bármilyen a szakterületembe tartozó témában
Igyekszem gyorsan válaszolni.
Üdvözlettel:
Myrtill